Athéni városlátogatás

athen-varoslatogatas

Az ókori műveltség és a demokrácia hazájába, Athénba ellátogatni talán az egyik legjobb döntés, ha városlátogatásra készülünk.

Ugyanis Athénban minden megtalálható, ami egy turista számára felejthetetlen élményt nyújthat. Monumentális és gazdag történelemmel rendelkező látványosságok, kedves emberek, remek hangulat és a tenger hűsítő habjai. Athéni városlátogatásunk során finomakat ehetünk, nagyszerű helyekre juthatunk el és olyan élményekkel gazdagodhatunk, amikkel talán egyetlen másik európai városban sem. Érdekesség, hogy Európa legelső kulturális fővárosának éppen Athént választották meg, még 1985-ben. A szóban forgó város az Attika síkságon fekszik, de ezer méternél is magasabb hegyek ölelik körbe. Mediterrán éghajlatúnak mondható, forró nyarakkal és enyhe telekkel, az egész évben kevés csapadék esik.

Már az ókorban is sokan érkeztek athéni városlátogatásra, hogy megcsodálják a legszebb épületeket, és a tudomány bölcsőjét. Csodáljuk meg mi is az Akropoliszt már a városnézés elején, hiszen könnyen előfordulhat, hogy annyira a szívünkhöz nő majd, hogy még a kint tartózkodásunk ideje alatt vissza akarunk oda menni! Menjünk még el a Daphni kolostorba, egyes múzeumokba, vagy akár az olimpiai játékok helyszíneire is!

Szerencsére a látványosságok között sokkal egyszerűbb ingázni a tömegközlekedést használva azóta, hogy a város elnyerte a 2004-es Olimpia rendezésének jogát, és felújították, valamint kiterjesztették a város közlekedési hálózatát.

Ne felejtsük el, hogy a többi mediterrán városhoz hasonlóan Athén is sziesztázik a nagy melegben, így délután a boltok zárva tartanak! Érdemes nekünk is inkább pihenni a délutáni nagy melegben, nehogy rosszul legyünk az athéni városlátogatásunk ideje alatt!

Athén nevezetességei hetekre, sőt: hónapokra szóló feladatot jelentenek még a legfelületesebb turistának is. A világ egyik legősibb településéről van szó: csak az írott történelme 3400 évet ölel fel! Aki Athén utcáin lépdel, az valósággal a történelem főutcájának köveit rója. Itt ált Platón Akadémiája, itt tanulhattak Arisztotelész növendékei a híres Líceumban. A demokrácia szülőhazája és a nyugati civilizáció bölcsője – ezeket a kitüntető címeket mind Athén viseli magán.

A város látványosságai a település történelméhez foghatóan páratlanul gazdagok. Épületei a görög-hellén és római korszaktól a klasszikuson és neoklasszicista stíluson át egész a modernig terjedőek. Nevezetességei közé tartozik a modernkori olimpiák történelmének mérföld- és alapköve, az 1896-os athéni olimpia, mellyel a játékok francia szervezője, Pierre de Coubertin egy igazi diadalmenetet indított útjára.

Nem csak a város, de az agglomerációs övezetben is egymást érik a nevezetes látnivalók. Athén két helyszínnel is szerepel az UNESCO Világörökség listán: az Akropolisz és a Daphni-Kolostor is felkerült az ENSZ listájára. A Nemzeti Régészeti Múzeum a világ legnagyobb hellén antikvitás kollekciójával büszkélkedhet, míg az Akropolisz Múzeum egyedi látványosságait csak kevesen hagyják ki – látogassa meg Ön is!

Ha Athén – akkor régészet. A nemzeti intézeteken túl számos egyedi területre specializálódó, különleges múzeum és tárlat várja a történelem iránt érdeklődő nagyközönséget. A városban 17 külföldi archológiai intézet működik, melyekben az adott országok kutatói és tudósai munkálkodnak a történelem megismerésén. Tucatnyi régészeti könyvtár, három specializált régészeti labor, mellett több száz különböző témákra fókuszáló előadás, konferencia és szeminárium, és régészeti kiállítások egész forgataga várja a látogatókat évről évre.

De nem csak a múlt szerelmeseié a görög főváros. A sportolás szenvedélye legalább annyira összeforrt Athén nevével, mint a történelmi múlt. A városban 2004-ben már második alkalommal rendezték meg az újkori Olimpiák történetében “A” játékokat, egészen pontosan Athén volt az a város, amelyik útjára bocsátotta 1896-ban a mozgalmat. Kevésbé ismert, de rá tíz évvel egy rövid életű sportkísérlet helyszíne is volt a város: a NOB jóváhagyása mellett megpróbálkoztak egy köztes Olimpia beiktatásával, melyet a tervek szerint két Olimpia közt rendeztek volna meg, mindig Görögországban. Ez a sorozat csupán egyetlen alkalmat élt meg…

Ma Athénban három, nemzetközileg is ismert sport klub tevékenykedik:az Olympiacos, Panathinaikos, AEK Athens. Emellett számos kisebb-nagyobb szervezet is kínál sportolási lehetőségeket. A régióban körbenézve pedig a legextrémebb sportok rajongói is találnak csemegét: sielés, sziklamászás, szörf – éves szinten 4000 sportrendezvényt tartanak a környéken.

Kérje egyedi ajánlatunkat!


Please leave this field empty.

Print Friendly